Szalontüdő(pejsli vagy savanyútüdő)

Hozzávalók 4 személyre:

1 kg. sertés szív és tüdő vegyesen (én csak tüdőt használtam,mert másom nem volt)

5-6 babérlevél

1 ek. tejföl

só, egész bors, cukor ízlés szerint

2 ek. mustár

egy csipet kapribogyó

citromlé (elhagyható)

Rántáshoz: 5 dkg. zsiradék, 5 dkg. liszt, aprított vöröshagyma (1db.)

Galuskához: 30 dkg. liszt, 1 tojás, kb. 2 dl. víz

Előkészítés:

A tüdőt és szívet egy nagy fazékba tegyük fel főni (azért van szükség nagy fazékra, mert a tüdő nagyon megdagad), de csak addig amíg a hab és egyéb szennyeződések a tüdőből ki nem főnek (ezt látjuk majd a víz tetején, koszos szürkés hab). Eztán vegyük ki a belsőséget hagyjuk hűlni, és lássunk neki a hörgők és egyéb ehetetlen részek eltávolításának (rágós, inas részeket szedjük ki, kicsit időigényes, de a végeredmény tekintetében megéri).

Tüdő elkészítése:

Ezt követően vágjuk fel csíkokra a tüdőt és a szívet is. Öntsük ki az abáló levet és egy kisebb fazékba tegyük bele a már átmosott belsőségeket, eresszünk rá annyi vizet ami éppen ellepi, sózzuk, tegyünk bele egész borsot, babérlevelet, kapribogyót és lefedve főzzük puhára. Miután megfőtt a tüdőnk készítsünk egy cukros világos rántást : A zsiradékot olvasszuk fel, tegyünk hozzá cukrot kb. 3 ek.-nyit, erre dobjuk rá az apróra vágott hagymát, adjuk hozzá a lisztet és pirítsuk pár percig majd húzzuk le a tűzről).

A rántáshoz adjuk hozzá de csak lassan apránként (különben kicsapódik) a tüdő főző levét, a tejfölt és keverjük csomómentesre. Miután elkészültünk ezzel is adjuk hozzá a tüdőt keverjük össze és forraljuk be.

Galuska elkészítése:

A lisztet, sót, tojást, vizet keverjük el, de ne dolgozzuk ki különben csirízt kapnánk. Felforralt sós vízbe galuska szaggatóval szaggassuk ki, forraljuk fel de csak 1x és szűrjük le majd kevés olajjal vagy zsiradékkal keverjük át, hogy ne ragadjon össze a tésztánk.

Végül tálaljuk a tüdőt és galuskát.

Jó étvágyat!