Csirkemell csíkok tojásos bundában, káposztasalátával

Hozzávalók 4 személyre:

35-40 dkg csirkemell csíkozva

3 ek. kókuszzsír

1 tojás felverve

só, bors ízlés szerint

4 ek. teljes kiörlésű zabliszt

1/4 fej zsenge káposzta

1/2 pohár natúr joghurt

1 ek. rizsszirup vagy eritrit

1 tk. citromlé

1/2 doboz kukorica konzerv

1/2 répa lereszelve

1/2 vöröshagyma fél főre vágva (először felezve a hagymát majd azt is felezzük majd így vágjuk vékony szeletekre)

Saláta elkészítése:

A káposztát vékony csíkokra vágjuk majd kicsit megsózzuk és borsozzuk. A joghurtot, szirupot, sót, borsot, citromlét összekeverjük és félretesszük. A káposztát, kukoricát, hagymát, sárgarépát amit lereszeltünk összevegyítjük majd az öntetet hozzáadva elkészítjük a salátát. Hűtőbe tesszük minimum fél órára.

Csirke elkészítése:

A csirkemelleket csíkokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk majd lisztbe forgatjuk. A kókuszzsírt felhevítjük majd a csirkemelleket a liszt után, a tojásba mártva olajon kisütjük.

Végül a húst és salátát tálaljuk.

Jó étvágyat!