Metallady konyhája

2015\12\21

Csirke savanyú mártásban

Hozzávalók 4-6 személyre:

3 egész csirkecomb ketté vágva

zsiradék annyi, amennyin elősütjük a combokat

1 púpos ek. zabliszt

2 ek. mustár

3 babérlevél

só, bors ízlés szerint

1/2 citrom leve

1 ek. 10 %-os ecet

1 fej vöröshagyma

3 gerezd aprított fokhagyma

2 ek. nyírfacukor

1 kis doboz tejföl (10%-os)

víz

Elkészítése:

Sózzuk, borsozzuk meg a csirkéinket majd, melegítsük fel az olajat vagy vajat és süssük aranybarnára a combokat. Vegyük ki a húsokat és tartsuk melegen egy tányéron letakarva.

A maradék zsiradékon pirítsuk meg az aprított vöröshagymát és fokhagymát. Szórjuk meg a cukorral és melegítsük amíg fel nem olvad, majd szórjuk meg a liszttel és kavarjuk csomómentesre az egyvelegünket.

Engedjük fel langyos vízzel vagy húslevessel apránként, majd mikor már homogén a mártás alapunk tegyük hozzá a babérlevelet, mustárt, tejfölt majd rakjuk vissza a combokat és letakarva főzzük puhára a húsunkat.

Miután elkészült a hús, ízesítsük citrommal és ecettel, majd tálaljunk.

Jó étvágyat!

Főételek csirkéből Diétás ételek

2015\11\30

Kínai ihletésű mézes-szójás csirke

Hozzávalók 4 személyre a húshoz:

4 egész csirkecomb (kisebb)

2 ek. sötét szójaszósz

1 ek. darált fokhagyma

2 ek. méz

2 citrom leve

1 tk. őrölt gyömbér

csipet só, bors

Elkészítése:

A húst sózzuk borsozzuk majd készítsük el a pácot, mellyel betesszük a sütőbe.

A citromlevet, szójaszószt, gyömbért, mézet, fokhagymát keverjük össze, locsoljuk rá a csirkecombokra egy tálba, masszírozzuk bele a combokba a pácot majd hagyjuk érni a hűtőben legalább 1 órát, de jobb esetben 1 éjszakát.

Melegítsük elő a sütőt 180 °-ra, tegyük sütőzacskóba a combokat a páccal együtt és süssük 35 percig. Miután a hús már puha, vegyük ki a sütőzacskóból a csirkéinket a lével ami alatta van és tepsibe süssük még tovább 20 percig, amíg a szósz alatta besűrűsödik.

Köretnek zöldséget illetve párolt rizst ajánlok.

Jó étvágyat!

Főételek csirkéből

2015\11\22

Diétás csoki vulkánó

Hozzávalók 4 db. 9cm-es ramequin formához:

100 gr. étcsokoládé (cukrozatlan)

2 egész tojás

2 ek. nyírfacukor

10 dkg. margarin vagy kókuszzsír

1 ek. holland kakaópor

1 ek. mandulaliszt

pár csepp rumaroma

plusz kakaópor és vaj a kikenéshez

Elkészítése:

Melegítsük elő a sütőt 170 °-ra.

Olvasszuk fel vízfürdő felett a csokoládét és vajat.

A tojásokat, cukrot verjük fel habosra majd ha kihűlt a csokoládékrémünk fokozatosan keverjük hozzá azt is. Tegyük hozzá először a kakaóport,  majd adjuk hozzá a mandulalisztet és keverjük homogénre az alapanyagokat. Ízesítsük rumaromával és tegyük félre amíg kikenjük a formáinkat.

Kevés vajjal vagy kókuszzsírral kenjük ki alaposan a formáinkat majd futtassunk körbe bennük egy kevés kakaóport, hogy könnyen kipottyanjanak a formából a sütijeink.

Tegyük a sütőbe a vulkánjainkat majd süssük 10-15 percig (sütőtől) függően őket. (Nekem 15 perc volt 170 °-on mivel a mandulaliszt máshogy viselkedik, mint a búzaliszt és a villanysütő is tovább süt mint a gáz)

Vegyük elő tányérunkat, borítsuk rá óvatosan a formánkat majd vegyük le és kész :)

Jó étvágyat!

 

Édességek Diétás ételek

2015\11\22

Csirke curry cukkinivel és kuszkusszal

Hozzávalók 2 személyre:

1/2 kg. csirkemell

1 közepes cukkini

1/2 kis doboz natúr joghurt

1 tk. őrölt chili

1 dl kókusztej

1 fej vöröshagyma

3 gerezd fokhagyma lereszelve

2 ek. vaj vagy ghí (tisztított vaj)

só, 2 tk. tikka masala fűszerkeverék

1 tk. erős curry

Körethez:

1 bögre kuszkusz

1.5 bögre forrásba lévő víz

1 csokor friss petrezselyem

só bőségesen

bors, fokhagyma granulátum ízlés szerint

Curry elkészítése:

A csirkemellet kockázzuk fel, pácoljuk be a joghurttal, sóval, fokhagymával. Forrósítsuk fel a vajat, dobjuk rá az aprított vöröshagymát, pácolt csirkét és süssük fehéredésig. Adjuk hozzá a fűszereket, kockázzuk fel a cukkinit, tegyük a csirkéhez, majd öntsük fel a kúkusztejjel és főzzük készre csirkés currynket.

Köret elkészítése:

Készítsünk elő egy tálat, öntsük bele a száraz kuszkuszt. Keverjük össze az aprított petrezselyemmel, fokhagymával, majd öntsük fel a felforralt sózott vízzel, takarjuk le 10 perce és tálalhatunk is.

Jó étvágyat!

Egyéb Zöldséges ételek Főételek csirkéből Diétás ételek

2015\11\08

Sült kacsa, narancsmártással, kelbimbóval

Hozzávalók 6 személyre:

1 egész pecsenyekacsa

6 db. narancs

1 ek. édesítő

7 szem szegfűszeg, 1 db egész fahéj

1/2 kg. kelbimbó

Elkészítése:

Daraboljuk fel a kacsát, irdaljuk be a bőrét, majd sózzuk be mindkét oldalát és tegyük előmelegített 180°-os sütőbe 1 órára.

Kelbimbó elkészítése:

Tisztítsuk meg a kelbimbókat úgy, hogy a száruk végét vágjuk le és a külső sötétebb leveleket szedjük le, mossuk meg. Tegyük fel a tűzhelyre párolódni kevés sóval, 1 dl vízzel letakarva a zöldségeket.

Narancsmártás elkészítése:

Hámozzuk meg a narancsokat. Vágjuk ki a narancs húsát gerezdenként haladva ,majd facsarjuk ki a fenn maradó húsos hártyás részt és tegyük fel 1 ek. cukorral, fűszerekkel forrni a mártásunkat. Főzzük addig míg kicsit nem redukálódik majd vegyük le a tűzről.

Tálaljuk melegen a a kacsát, mártást illetve zöldségköretet.

Jó étvágyat!

Egyéb Diétás ételek

2015\11\07

Őszies töltött csirkemell

Hozzávalók 2 személyre:

2 szelet csirkemell

8 szelet bacon

só, bors

2 szelet füstölt pulykamell sonka

5 dkg. rokfort sajt

4 ek. chutney (készen is kapható, lényegében zöldséges-gyümölcsös keleti jam)

2 marék kelbimbó

köretnek párolt rizs

Elkészítése:

Kloppfoljuk ki a csirkemelleket, sózzuk, borsozzuk. Terítsük ki a bacon szeleteket és rakjuk rá a csirkemelleket majd töltsük meg. Először rakjunk a filékre a pulykaszeleteket, rá az 5-5 dkg lereszelt sajtot, erre pedig a 2-2 ek. chutneyt.

Göngyöljük fel a húst és tegyük tepsibe, helyezzük mellé a kelbimbókat melyeket sózzunk meg, majd letakarva 25-30 perc alatt magas lángon (180°) süssük meg. Utolsó 5 percbe le lehet venni a fóliát a húsról és úgy készre sütni.

Köretnek párolt rizst ajánlok, de burgonyapürével is kiváló.

Jó étvágyat!

 

 

Főételek csirkéből

2015\11\05

Paradicsomos bab

Hozzávalók 2 személyre:

1 konzerv 400 grammos vörös bab vagy fehér

2 ek. olívaolaj

1 fej vöröshagyma

3 gerezd reszelt fokhagyma

1 konzerv hámozott egész paradicsom

só, oreganó, csipet édesítő

Elkészítése:

Forrósítsuk fel az olajat, dinszteljük meg rajta a vöröshagymát, majd öntsük rá a konzerv paradicsomot. Fakanállal nyomkodjuk szét a paradicsomokat, adjuk hozzá a babot, fűszerezzük 1 ek. oregánóval, 3 gerezd fokhagymával és egy csipet édesítővel, ami lehet cukor vagy eritrit; végül főzzük kis lángon amíg kicsit be nem sűrűsödik a szósz a bab alatt.

Jó étvágyat!

Zöldséges ételek

2015\11\01

Csirkerudak, szilvás chutneyval

Hozzávalók 2 személyre:

Húshoz:

1 csirkemell

4 szelet bacon

só, bors ízlés szerint

Chutneyhoz:

6 kisebb szilva mag nélkül

1 db. édes alma

1 fej lilahagyma

1 db. kápiapaprika

1 db. paradicsom

2 ek. balzsamecet

1 ek. cukor vagy méz

egy csipet curry

1 kk. római kömény

1 kk. fahéj

1 ek vaj vagy ghí

Chutney elkészítése:

A hozzávalókat vágjuk egyforma kockákra és tegyük a felolvasztott vajra, majd pároljuk meg kicsit, tegyük hozzá a fűszereket, cukrot, ecetet és letakarva másfél óráig kis lángon főzzük sűrűre.

Hús elkészítése:

Vágjuk hosszú vastagabb csíkokra a csirkét, sózzuk, borsozzuk majd tekerjük körbe a baconnel és süssük 180°os sütőben 20-25 percig.

Végül tálaljuk párolt rizzsel vagy burgonyapürével, chutneyval.

Jó étvágyat!

 

 

Főételek csirkéből

2015\10\09

Aiolis (fokhagymás majonézes) édesburgonya

Hozzávalók 2 személyre:

3 nagy édesburgonya

szórásnyi kakukkfű, oregánó

1 púpos ek. lereszelt fokhagyma

1 tojás sárgája

1 tk. díjóni mustár

1 csipet só, csipet bors

1 tk. nyírfacukor (por)

1/2 ek. zsírszegény tejföl

1dl olívaolaj + 2 ek. olívaolaj az édesburgonyához

Aioli: Marseille-i konyha fokhagymás majonéze. Provanszál nyelven ai = fokhagyma; oli = olaj.

Elkészítése:

Hámozzuk meg az édesburgonyákat, vágjuk kockára, sózzuk, öntsünk rá 2 ek. olajat, szórjuk meg a fűszerekkel és 180 °-on süssük pirulásig.

Készítsük el az Aiolit: a fokhagymát keverjük a tojássárgájához, adjuk hozzá a mustárt, sózzuk majd apránként öntsük hozzá az olajat és habverővel kevergessük, míg el nem fogy az olaj. Miután szép sűrű majonézt kaptunk adjuk hozzá a cukrot, tejfölt és kész a mártásunk.

Végül forgassuk össze a mártásunkat az édesburgonyával és tálaljuk.

Jó étvágyat!

 

 

Zöldséges ételek Diétás ételek

2015\10\09

Lecsós brassói párolt rizzsel

Hozzávalók 6 személyre:

1 kg. csont nélküli tarja

20 dkg. füstölt szalonna

20 dkg. csípős kolbász

3  fej vöröshagyma

1 db. hegyes erős paprika

1/2 kg. tv paprika

1/2 kg. paradicsom

1/2 kg. burgonya

só, bors, majoránna,pirospaprika, fokhagyma ízlés szerint

Lecsó elkészítése:

10 dkg. szalonnát felkockázunk, kolbászt karikákra vágjuk és zsírjára sütjük. A 2 hagymát vágjuk szálára, a paprikát és paradicsomot vágjuk karikákra.

A szalonna és kolbász zsíron megdinszteljük a hagymát, majd hozzá adjuk a paprikákat és megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a karikázott paradicsomot is és addig pároljuk míg levet nem kezd ereszteni. Ahhoz, hogy gyorsabban induljon be a folyamat, már ekkor sózhatjuk. Adjunk hozzá 1 púpos evőkanál pirospaprikát majd pirítsuk kicsit, de ne sokáig, mert megkeseredne.

Öntsük fel 1/2 dl. hideg vízzel, hogy ne égjen oda a paprikánk, sózzuk még meg egy kicsit, majd fedjük le és főzzük készre kb. 30 perc alatt.

Brassói elkészítése:

10 dkg. szalonnát vágjunk csíkokra, majd a szálára vágott vöröshagymát dinszteljük meg rajta. Vágjuk a húst szintén tokányra és pirítsuk fehéredésig a hagymával együtt. Miután levet eresztett a húsunk, sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg majoránnával, ízesítsük 4 zúzott fokhagymagerezddel és süssük puhára.

Süssük meg a burgonyát.

Végül forgassuk össze a lecsót, brassóit, sült burgonyát, majd párolt rizzsel tálaljuk.

Jó étvágyat!

Főételek sertésből

süti beállítások módosítása